Under Construction – ettől a felirattól senki sem vár túl sokat. Egy Under Construction
nevet viselő blog olyan, mint a Moszkva tér (persze hogy nem Széll Kálmán): munkagépek
bontják az ismerősen ocsmány épületeket, törmelékhalmok púposodnak mindenfele, az
emberek pedig sebtében felállított folyosókon bukdácsolnak, és keresik a
megszokottnál szaporábban helyet változtató állomásokat.
Magyarán látszik, hogy történik valami, épül majd valami
valamikor, viszont jelenleg senki sem számít kiszámíthatóságra és kényelemre.
Ettől a blogtól sem kell elvárni dolgokat. A rendszeres
frissítés például illékony álom csupán. Frissül a blog, ha éppen úgy tartja gusztusa,
de előfordulhat, kedves olvasó, hogy hosszú-hosszú időn keresztül nem történik
semmi. Eljössz ide, de csak láthatósági mellényes alakokat látsz, akik egy
árkot állnak körül nagy szakértelemmel. Vagy még annyit sem. Ilyenkor nem
szabad elkeseredni, ahogy a Moszkva tér esetén, úgy itt is lesz majd valami.
Egyszer.
Tudom, hogy ez talán nem a legjobb reklámszöveg, nyilván nem
is csődít majd ide tömegeket, hiszen a Moszkva térrel ellentétben ez a blog
elég könnyen kizárható bárkinek az életéből. Viszont engem sem nyomaszt a blogolás
kényszere, mert hát ugye nem ígértem senkinek semmit, és így kicsivel
könnyebben tudok valamit hosszú távon át művelni. (Na, ez egy kicsit mégiscsak
ígéretnek hangzott.)
Akárhogy is, kedves olvasó, örülök, hogy idetaláltál, és az okozott
kellemetlenségek miatt köszönöm a megértésedet!
komédiás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése